Bél-Kő-Nyak, Bélapátfalva túra

A Bükk „köveinek” hajdan volt legimpozánsabb tagja ma már az évszázados kőbányászat sebeit viseli, de így is nagyon változatos és egyben látványos sziklavilágot találunk rajta.

Ehhez hasonlóképpen értékes élővilág társul, amelyet a hét kilométeres, Bélapátfalva határában induló tanösvényen megismerhetünk. Az 500 méteres szintkülönbség legyőzése során 800 méteres magasságba kapaszkodunk fel, ahol a kilátás minden erőfeszítést feledtet.

A tanösvény a Bél-kő környékének kultúrtörténetét, a hegy földtani felépítését, növénytársulásait és a sziklagyepek növény- és állatvilágát bemutató komplex-típusú tanösvény a ciszterci apátság középkori templomától indul és a Bél-kő megmaradt 815 m magas csúcsán kialakított kilátóhelyen végződik.

Következő túránk időpontja: 2024. április 27.

Jelezd részvételedet a facebook-on a képre kattintva

A tanösvény útvonala mentén előbukkanó változatos kőzetfeltárások, sziklák révén betekinthetünk a Bükk hegység földtörténetébe, szerkezetének kialakulásába, felszínfejlődésének titkaiba. Megismerkedhetünk a ritka és védett növényekkel, a növénytársulásokkal és az itt élő állatvilág képviselőivel, valamint a Bél-kő környékének kultúrtörténetével.

A túra útvonal kb. 12 km hosszú, szintkülönbség kb 815 m, tervezett időtartam kb. 3-4,5 óra, plusz a pihenők.

Hozd magaddal a túrához alkalmas felszerelést (kényelmes réteges ruha és kényelmes vízálló cipő) igényednek megfelelően. Várható hőmérséklet +20 fok.

A hátizsákodban rejts el elegendő elemózsiát és védőitalt az útra.

Gyülekezés: 2024. április 27-én 10.00-kor szombaton,

Bélapátfalva, Vörösmarty Mihály u. 2. (temető parkolója)

Túra indulása 10.15-kor.

Túra indulási helyszíne:

3346 Bélapátfalva, Vörösmarty Mihály u. 2. temető parkolója

(GPS koordináta: 48.0515851,20.3580603)

Utazás egyéni kis csoportokban.

Szívesen segítünk a csoportok kialakításában, részletek a jelentkezési lapon.

A túra ingyenes, de köszönjük, ha hozzájárulsz a túra szervezéséhez 1.000 Ft-tal.

Jelentkezek a túrára