Lillafüred körtúra

A festői szépségű Lillafüred a Bükk keleti szélén, Miskolc városától 15 km-re a Garadna és a Szinva völgyének találkozásánál, a Hámori-tó partján, fenséges bükkerdőkkel koszorúzott, vadregényes katlanban fekszik. A romantikus, idilli hangulatot számos látnivaló fokozza.

Felsőtárkány ékköve a Szikla-forrás és tó. Piknikezésre, horgászásra, játszóterezésre és erdei tanösvények megtekintésére is lehetőségünk van itt, bár az ősfákkal körülölelt tó látványa önmagában is elbűvölő.

Lillafüred rövid története:

1892-ben gróf Bethlen András földművelési miniszter kezdeményezésére nyilvánították üdülőteleppé, nevét a gróf unokahúgáról, Borsod vármegye főispánjának leányáról Vay Lilláról kapta. Az üdülőtelep a két világháború között kezdett népszerűvé válni, mikor gróf Bethlen István miniszterelnök és prominens kormánytagok elkezdtek idejárni, vadászni, pihenni. Trianon után, az elvesztett tátrai üdülőhelyek pótlására Lillafüredet szerették volna egy nagy, impozáns hegyi üdülőhellyé felfejleszteni.

1930-ban adták át a kor legelegánsabb szállodáját, a Palotaszállót, amely azóta is a hely szimbóluma. A beruházások azonban nem folytatódtak tovább, a háború, majd a szocializmus megállította a fejlődést.

A rendkívül fotogén Palotaszálló és függőkertje, vízesése mellett két érdekes barlang várja a látogatókat, lehet csónakázni a hangulatos, erdőkkel koszorúzott Hámori-tavon, kisvonatozni a Garadna völgyébe, de az aktívabb kikapcsolódást keresőknek is számos lehetőséget nyújt a környék kitűnő jelzett turistaútjaival.

Függőkert és vízesés

A Palotaszálló alatt egy megerősített, támfalakkal tagolt teraszos sétányrendszer fekszik. Innen lehet elérni az Anna-barlang bejáratát, útközben találjuk a népszerű József Attila szobrot, a költő itt írta híres Óda c. versét 1933-ban.

A szálló építésekor terelték el a Szinva patakot, és létrehozták Magyarország legmagasabb vízesését, a 20 m magasból „lezúduló” patak nem egy Niagara, száraz időben csak elképzelni lehet a morajlást, hóolvadáskor, nagyobb esőzések után viszont nagyon hangulatos hely.

 

Anna-barlang

A Magyarországon egyedülálló, de az egész Földön is csak még 4 másik helyen lévő hasonló típusú barlangot a vízesés mellett találjuk. az 1833-ban felfedezett mésztufabarlang egyediségét az adja, hogy a víz nem kivájta a barlangot, hanem a patakból kioldódott mész fokozatosan rakódott le, és ebből épült fel a barlang fala.

Mesterséges, katakombaszerű járatokkal összekötött természetes fülkékből áll, melyek mennyezetén megcsodálhatjuk a hajdan elpusztult növények gyökereire és a fák koronáira rárakódott mészkő képződményeket.

A kb. félórás vezetett barlangtúra során több mint 200 méternyi szakaszt ismerhetünk meg. Legérdekesebb részei a Jézus Szíve-teremben egy szív alakú képződmény, mely alatt gyakran tartanak esküvőket is, ill. a Paradicsom nevű terem, ahol az élő fához hasonlító képződmény az Éva almafája nevet kapta. Mésztufabarlangoknál szokatlan, de több helyen láthatunk cseppköveket is.

Szent István-barlang

A különleges cseppköveiről híres barlang a palotaszálló másik oldalától, az Eger felé vezető műútról közelíthető meg egy tízperces sétával. A barlangot véletlenül fedezték fel a XX. század elején, az egyik üregbe beesett kutya napokig tartó ugatására lettek figyelmesek a helybeliek. 1913-ban tárták fel a barlangot, és 1931-ben nyitották meg a nagyközönség számára.

A változatos cseppkövekben igen gazdag barlang kiterjedt járataiból a vezetett túra során mintegy 350 méternyi részt ismerhetünk meg. A mennyezetről lelógó (sztalaktit) és a padlóról felfelé törekvő (sztalagmit) cseppköveken kívül termek, szoborszerű formák és megfagyott vízesésre hasonlító képződmények teszik felejthetetlenné a látogatást.

A barlang ismertebb alakzatai, a hatalmas Kupolacsarnok és az Óriás-vízesés. Természetesen szinte mindegyik cseppkő kapott fantázianevet, így találkozhatunk itt

Hámori-tó

A szűk, meredek hegyoldalakkal szegélyezett völgyben fekvő festői tó mesterségesen keletkezett, a Garadna-völgyben a két patak találkozásánál 1813-ban egy nagyobb tavat duzzasztottak, hogy megfelelő mennyiségű víz legyen a vasmegmunkáláshoz.

A tavon nyáron csónakázásra és vízi biciklizésre is van lehetőség, de gyalog is körbe tudjuk sétálni. A szállótól a tó bal oldalán, a kisvasút sínjeivel párhuzamosan futó kényelmes zöld és kék kereszt jelzésű turistaúton induljunk el, majd a tó végénél a jobbra kanyarodó zöld jelzésen érjük el a tó másik oldalán futó műutat, ezen 15 perc alatt kényelmesen visszaérünk a szállóhoz.

Jelentkezek a túrára

Következő túránk időpontja: 2022. szeptember 24.

A túra útvonal kb. 10 km hosszú, szintkülönbség 470 m, tervezett időtartam kb. 3,5-4 óra, plusz a pihenők.

Hozd magaddal a túrához alkalmas felszerelést (kényelmes réteges ruha és kényelmes vízálló cipő) igényednek megfelelően. Várható hőmérséklet +20 fok.

A hátizsákodban rejts el elegendő elemózsiát és védőitalt az útra.

Gyülekezés: 2022. szeptember 24-én 10.00-kor szombaton,

a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeum előtti parkoló.

Túra indulása 10.15-kor.

Túra indulási helyszíne:

Miskolc, Palota u. 22, 3517

(GPS koordináta: N48.1068475, E20.6277242)

Utazás egyéni kis csoportokban.

Szívesen segítünk a csoportok kialakításában, részletek a jelentkezési lapon.

A túra ingyenes, de köszönjük, ha hozzájárulsz a túra szervezéséhez 1.000 Ft-tal.

A múzeum (2.800Ft) és a barlangok (1.700Ft/fő/barlang) belépőjegy vásárlásával látogathatók.

Jelentkezek a túrára